EGYMILLIÓ EMBER ÉRDEKÉBEN
2009. jan. 29., csütörtök, 18.31.00 CET


Az egész régió lakóinak egészségügyi ellátását hátrányosan érinti, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház európai uniós pályázatát tartalékhelyre sorolták, lényegében kizárták a támogatottak köréből - mondta dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke a kórház összintézményi értekezletén - és egyben valamennyi érintett országgyűlési képviselő segítségét kérte a döntés megváltoztatásához.

 

 

A közösségi pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy minden régiónak legyen egy olyan  egészségügyi intézménye, amely szakemberei, infrastrukturálja és felszereltsége révén képes az ott lakók magas színvonalú ellátására. Ha a Szent György Kórház kap uniós támogatást a szükséges fejlesztéshez, a Közép-Dunántúlon nem lesz ilyen csúcsintézmény.

 

A pályázat eredményéről szerdáig sem a fenntartó önkormányzat, sem a kórház nem kapott hivatalos értesítést. Az elnök asszony nem tartja kizártnak, hogy valamiféle tévedés áll a sajtóértesülés hátterében. Hozzátette: kéri a térség országgyűlési képviselőit segítsenek a tévedés tisztázásában illetve - ha a hír mégis igaz lenne - a diszkriminatív döntés megváltoztatásában. 
Dr. Szabó László, a kórház főigazgatója is elfogadhatatlannak nevezte a döntést, mivel az a közép-dunántúli régió egész lakosságát sújtja. A pályázat segítségével megvalósítani tervezett fejlesztés értéke mintegy 13 milliárd forint. Korszerűsíteni akarják például a sürgősségi ellátást, új műtőblokkokat, az operált betegek számára új épületszárnyat alakítanának ki, és kiváltanák a kor színvonalának már nem megfelelő, jó száz éve emelt épületeket.
Fejér megye

Keresés a tartalomban
Keresés a tartalomban:
Keresés a Googleban
Google:


Képgaléria:
A Fejér Megyei Szent György Kórház - hazá...

Legfrissebb hírek

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz